Információk

Mi is az a kőzetgyapot? 

Lényegében úgy kell elképzelni egy kőzetgyapotból készült ásványgyapot szigetelés szerkezetét, mint egy ruháét – a lazán összekapcsolódó ásványi szálak között levő levegő adja az ilyen termékek kiemelkedő hő- és hangszigetelő képességét. 

A kőzetgyapot alapú ásványgyapot szigetelés legnagyobb előnye a természetességben rejlik. Alapanyaga a bazaltkő, amelynek tartóssága a feldolgozás után is megmarad. A kőzetgyapot alapú ásványgyapot szigetelőelemek nem zsugorodnak és szilárdságukat is őrzik évtizedeken keresztül, mert szinte alig tartalmaznak szerves anyagokat, viszont a gyártás során megtartják a bazalt pozitív tulajdonságait.

Hogyan készítenek vulkáni kőzetből szigetelőanyagot?

A technológia elve nagyjából ahhoz hasonló, ahogy a vattacukrot is gyártják. A gyártási körülmények természetesen jóval komolyabbak.

Először méretre őrlik és bemérik az alapanyagot, a bazaltot. Ezután egy kohóban 1300-1400 Celsius-fokon megolvasztják, majd a folyékony bazaltkőből egy centrifuga henger segítségével rendkívül vékony, 10-100 mikron vastagságú szálakat készítenek. Az olvadék egy speciális centrifuga hengersoron fut át, ahol  visszahűlés során szálat húz és a szálazó kamrába jut, ahol a szálak mechanikai kötése érdekében hőre keményedő műgyantát, a  víztaszító tulajdonság biztosítása érdekében pedig impregnáló olajat fecskendeznek a szálak közé.

A keletkező szálakból ezután paplant képeznek, majd egy speciális technológia segítségével tömörítik az ásványgyapotot. Ezt követően a terméket átvezetik egy kemencébe, amelynek az összesütés hatására rögzül a vastagsága. A kész paplant aztán méretre vágják és csomagolják.

A gyártástechnológiának köszönhetően a bazalt tulajdonságai megmaradnak , így a kőzetgyapot alapú ásványgyapot szigetelés által biztosított számos pozitívumot az épület élettartamával megegyező ideig, generációkon keresztül élvezheti a tulajdonos és családja.  

A fűtési-hűtésiköltségek 70%-át is megspórolhatjuk ásványgyapot szigeteléssel

Napjainkra környezetvédelmi és anyagi okokból is elsődleges szemponttá vált az épület energiatakarékossága. Ugyan rengeteg aktív energiamegtakarítási módszer létezik, aki igazán nagyot akar spórolni, a megfelelő hőszigeteléssel kezd.

Ilyen a kőzetgyapot is, laza szálszerkezetének köszönhetően tökéletes hőszigetelő. Az ásványi szálak közé bezárt levegő optimális hőszigetelést biztosít alacsony és magas hőmérsékleti viszonyok esetén is. Ez azt jelenti, hogy hiába van télen kint hideg, a szobahőmérsékletet kőzetgyapot szigetelés alkalmazásával jóval alacsonyabb energiafelhasználás mellett lehet biztosítani, mint korábban.

A kényelem mellett az egyik legfontosabb tényező, hogy az kőzetgyapot alapú ásványgyapot hőszigetelés felhasználásával a korábbi  fűtési-hűtési költségeket akár 70%-kal is lehet csökkenteni.

A rezsiköltségek nagyrészét ugyanis a fűtés vagy a klímahasználat miatti energiafelhasználás teszi ki. Az kőzetgyapot termékekkel hosszú távon, odafigyelés nélkül lehet nagy megtakarítást elérni.

Elnyeli a külső zajokat

Az kőzetgyapot szerkezete miatt nemcsak kiváló hőszigetelő, de tökéletes hangszigetelő tulajdonságokkal rendelkezik. A különleges szálszerkezet képes elnyelni a kívülről érkező és a bent keletkező zajokat egyaránt.

Tehát, ha egy épületet kőzetgyapot hőszigeteléssel látnak el, akkor az nem csak az energiahatékonyság szempontjából jár előnyökkel; a külső zajok csillapítására is képes.

A kőzetgyapot alapú ásványgyapot hangszigetelő tulajdonsága az épületen belül keletkező zajok ellen is védelmet nyújt, ezáltal garantált a kellemes pihenés és a nyugodt munka – függetlenül attól, hogy éppen mit csinálnak a felső szinteken vagy a szomszédban. Legyen az lakóépület, ipari létesítmény vagy kereskedelmi egység.

Nemcsak a szigetelő tulajdonságok miatt éri meg

Egy lakóépületnél kiemelt szempont kell legyen a tűzvédelem. Ha társasházról vagy kertesházról van szó, otthonunkat és szeretteinket mindig megnyugtató érzés biztonságban tudni. Ugyanez elmondható gyakorlatilag bármilyen épületről, ahol emberek fordulnak meg, legyen az egy ipari csarnok vagy egy irodaház. 

Az kőzetgyapot hőszigetelés páratlan tűzvédelmi tulajdonságokkal rendelkezik. A bazaltkő éghetetlen, ezt a tulajdonságát a feldolgozás után is megtartja.  Mivel alig tartalmaz szerves anyagokat, így akkor sem keletkezik füst, hogyha a szigetelés tartós és magas hőhatásnak van kitéve. A kőzetgyapot hőszigetelés és hangszigetelés több mint 1000 Celsius-fokig hőálló és egyáltalán nem éghető.

Páraáteresztő!

A kőzetgyapot szigetelőanyagokat alacsony páradiffúziós ellenállás jellemzi, amely gyakorlatilag a levegőével megegyező. Emiatt az ilyen termékekkel megfelelően szigetelt épületek esetében a pára könnyen kijut az épületből a falszerkezeten keresztül. A falak belső rétegei így nem nedvesednek és nem jelentenek táptalajt a penészgombák részére. Környezetkímélő és ellenálló

Ha valaki kőzetgyapot szigetelést választ, akkor nemcsak saját magának biztosít hosszú távú előnyöket, hanem környezetének is. Az alapanyagként szolgáló bazaltkő legnagyobb előnye, hogy természetes a

Polisztirol

A polisztirol hőszigetelés nem más mint a már jól ismert hungarocell, vagy nikecell hőszigetelés. A polisztirol hőszigetelés létezik expandált EPS, illetve extrudált XPS változatban. Az XPS polisztirol hőszigeteléseket lábazatok szigetelésére használják. A legtöbbet alkalmazott polisztirol szigetelés az EPS 80, melyet homlokzatok hőszigetelésére alkalmazzák. Az EPS 80 hőszigetelésnek létezik garfitos változata, melynek felhasználása ugyancsak homlokzatok szigetelésére történik, de ennek hőszigetelő képessége némileg kedvezőbb, de ára magasabb is. A polisztirol hőszigetelések másik fontos változata a padlók, és padlások szigetelésére szolgáló, EPS 100 lépésálló hőszigetelés.

Kőzetgyapot vagy hungarocell?

Bár rengetegen vannak, akik erre a kérdésre határozottan rávágnának egy választ, azonban a téma sokkal összetettebb annál, minthogy egyértelműen csak az egyiket győztesnek hirdessük. A helyzet ugyanis az, hogy a kőzetgyapot semmivel sem rosszabb hőszigetelő a hungarocellnél – fordítva pedig pláne –, ellenben egészen más tulajdonságokkal rendelkezik, amit érdemes lehet figyelembe venni. Ha önnek is segítségre van szüksége a témában, akkor az alábbiakban garantáltan választ kaphat kérdéseire!

A kőzetgyapot vagy a hungarocell jobb hőszigetelő?

A kőzetgyapot és a hungarocell összehasonlítása kapcsán az egyik leggyakrabban hangoztatott kérdés az, hogy melyik alapanyagnak jobb a hőszigetelő képessége? Ha ugyanazzal a mennyiséggel, illetve vastagsággal dolgozunk mindkét szigetelőanyag esetében, akkor kijelenthető, hogy a kőzetgyapot átlagosan 10 százalékkal jobb értékekkel rendelkezik, azonban fontos tudni, hogy ez egyrészt jelentéktelen mennyiség, másrészt a hungarocell esetében pár centiméterrel vastagabb borítással könnyedén ellensúlyozható.

A kőzetgyapot vagy a hungarocell az olcsóbb?

Az ár kérdésében pedig rögtön a saját javára fordítja a párviadalt a hungarocell a kőzetgyapottal szemben, hiszen utóbbival azért találkozunk inkább középületeken, és csak a legritkábban lakóházakon, mert elég drágább ahhoz, hogy az emberek inkább a műanyag mellett döntsenek. Természetesen ebben az esetben is a szigetelés vastagsága lehet a mérvadó, hiszen vékonyabb alkalmazás esetén kisebb az árkülönbség, ellenben 10 centiméteres vastagságnál a kőzetgyapot ára már könnyen a duplájára is emelkedhet a hungarocellhez képest – amiből ráadásul 12 centiméter a szabvány, így a hőszigetelő tulajdonság is rögtön kompenzálásra kerül.

Persze az ár esetében a legritkább esetben mérvadó tényező csak az alapanyag értékét összehasonlítani, hiszen a szigetelés során számolni kell a szerelvényezéssel is. Fontos tudni ezen a téren, hogy a kőzetgyapot egy sokkal nehezebb szigetelőanyag, ezáltal a hungarocellnél a szereléskor alkalmazott műanyag beütő szeges dübelek nem használhatók, csak a költségesebb fém változatok. Ezen túlmenően a kőzetgyapot egy puhább felület, aminél lényegesen vaskosabb külső réteget kell felvinni ahhoz, hogy a mechanikai hatásokkal szemben ellenállóbb falfelületet kapjunk, ami természetesen szintén növeli az anyagköltséget. Csak az összehasonlítás érdekében: míg a hungarocell alapú hőszigetelési rendszerek ragasztóigénye átlagosan 6 kilogramm négyzetméterenként, addig a kőzetgyapot esetében ez akár 10-12 kilogramm is lehet, vagyis a kiadás ezen a téren is rögtön duplázódhat.

A kőzetgyapot vagy a hungarocell jobb páraáteresztő?

Ebben a kategóriában azonban a kőzetgyapottal egyetlen anyag sem tudja felvenni a versenyt a hőszigetelés tekintetében, ezáltal a hungarocell sem. Persze ez nem jelenti azt, hogy a hungarocell dunszthatást kelt otthonunkban – mint azt nagyon sokan gondolják –, és a lakás ettől nem szellőzik, csupán a kőzetgyapot több párát át tud engedni, ezáltal gátolva a belső párosodást, a falak vizesedését vagy a penészt. Ez a mennyiség azonban egészen jelentéktelen, alig 2-3 százalékot jelent, a fennmaradó gyakran 50-70 százaléknyi párát pedig csak szellőztetéssel tudjuk eltávolítani otthonunkból akár egyik, akár másik szigetelőanyagot alkalmaztuk. Mielőtt bárki megijedne, pára a szigetelés nélküli házakban is keletkezik – például főzéssel, mosással vagy fürdéssel –, amelyek a téglafalakon keresztül sem tudnak távozni, így abban az esetben is a szellőztetés lehet az egyetlen megoldás.

Összegezve tehát: ma már kutatások is igazolják, hogy egyik hőszigetelő-rendszer sem tartja meg sokkal jobban a párát a lakásban, a napi legalább egyszeri szellőztetésre tehát minden esetben szükség van a kielégítő levegőcsere érdekében.

A kőzetgyapot vagy a hungarocell jobb a tűzállóság tekintetében?

A tűzállóság szintén az a pont a kőzetgyapot és a hungarocell összehasonlításában, amelyben előbbit hozhatjuk ki nyertesnek. A kőzetgyapot ugyanis kvázi éghetetlen anyag, nem véletlenül kapott A-kategóriás tűzvédelmi besorolást, miközben a hungarocell szigetelést csak az E-kategóriába sorolták a hatóságok. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy utóbbi könnyedén kigyullad, de míg a kőzetgyapot éghetetlen, addig a hungarocell mindössze 45 percig képes visszatartani a lángokat.

A kőzetgyapot vagy a hungarocell jobb a hangszigetelés tekintetében?

A hangszigetelés alapja minden esetben a szálas anyagszerkezet, vagyis a két felsorolt hőszigetelő tekintetében a kőzetgyapot mérföldekkel jobb megoldás, hiszen nagyszerű akusztikai szigetelés érthető el vele. A hungarocell ezen a téren nagyon rossz tulajdonságokkal bír, mert cellás szerkezettel rendelkezik, ezáltal vékonyabb szigetelések esetében gyakran inkább vezeti, mint taszítja a hangot.

 

A BOBÉP. General Kft., több mint 10 éve foglalkozik családi házak építésével, bővítésével, teljeskörű felújításával, ipari-és lakóépületek utólagos hőszigetelésével.

Az ipari épületek akár 15.000m3 -ig tudjuk vállani. 

Lakóházak esetében a teljeskörű generál szolgáltatással állunk megbízóink rendelkezésére.

Számos referencia munkánk igazolja a megbízóink elégedettségét! 

Kérjen tőlünk ajánlatot! 

Keressen minket bizalommal! 

 " Otthona olyan lesz, mint amilyennek megálmodta!"

Impresszum

Szolgáltató: BOBÉP. General Kft.

Rövidített név: BOBÉP Kft.

Ügyvezető Igazgató: Bobán József

Székhely: 6066 Tiszaalpár, Bethlen Gábor utca 31.

Cégjegyzékszám: Cg. 03-09-134514

Telefon:  06306520196

Adószám: 11026060-2-03

Weboldal címe: www.bobepgeneral.hu

E-mail: boban.jozsef69@icloud.com